Webáruházad van?
Szerezz aranyfokozatú ajándék vásárlókat:

Karácsonyi történetek - Emlék Ithakából

Karácsonyi történetek: Valahol a nagy szárazföld belsejében élt egyszer egy földműves. Nap mint nap szántotta a földet, vetett, kapált, aratott, csépelt.
Tetszik? Oszd meg!

Emlék Ithakából

Emlék Ithakából

Valahol a nagy szárazföld belsejében élt egyszer egy földműves. Nap mint nap szántotta a földet, vetett, kapált, aratott, csépelt. Minden munkát akkor, amikor elérkezett az ideje.

Boldogan élt volna, ha ott a faluban, ahol lakott, a többi ember távolságot nem tartott volna tőle és a családjától, az idős szüleitől. Alig voltak barátai, mert a faluban azt tartották, hogy ők nem idevalósiak, hanem idegenek. Pedig ő ott született a faluban, s ugyanúgy a szülei, a nagyszülei. De az a hír járta, hogy az ősei néhány száz évvel korábban valahonnan bevándoroltak ide, idegen földről. A falu népében még éltek ezek az emlékek, még mindig nem fogadták be őket igazán.

Egyik nap, ahogy befejezte aznapi munkáját, és még volt néhány órája sötétedésig, fölment a házban a padlásukra, gondolta, hogy talán ráfér egy kis javítás a tetőre. S ott a padláson érdekes dolgokat talált. Az egyik sarokban különös tárgy hevert, maga sem tudta megmondani, hogy mi. Kicsit olyan volt, mintha csont lett volna, kicsit olyan, mintha porcelán, nagyon szép volt, krémszínű, és barna foltok tarkították. Ahogy nézte, nézegette, forgatta, látta, hogy egy lyuk is van a közepében, így valamennyire beláthatott a belsejébe. Mintha valami állat páncélja vagy háza lett volna régen, amiből az állat már kiköltözött. A földműves csak nézte ámulattal. Aztán a füléhez tartotta, és meghallott benne valami búgó hangot vagy inkább csöndes morajlást, amit még nem hallott korábban sohasem. Meghökkent.

- Mi lehet ez?

Aztán ahogy tovább vándorolt a tekintete a padlás lomjai között, meglátott még valami furcsát. Oda volt támasztva a falnak. Úgy nézett ki, mintha gabonaszóró lapát volna, de elég silány fajta lehetett, mert nem fért rá túl sok gabonaszem. Hosszú nyele volt, és valami kanálszerű vége. Forgatta, nézte, töprengett:

- Mi lehet ez? Mihez kezdjek vele?

Ekkor támadt egy gondolata: „Holnap elmegyek a múltba látó emberünkhöz, a falu bölcséhez, és megkérdezem tőle."

Így is tett. Másnap vállára tette a gabonaszórólapát-félét, kezébe vette a furcsa búgó hangot adó csontfélét, és elindult.

A bölcs ott ült a háza előtt.

- Mi járatban vagy, barátom? - kérdezte.

- Nézd meg ezeket a furcsa eszközöket - felelte ő. Meg tudnád mondani, mire valók?

A másik elrévedt, arca mintha hirtelen évtizedeket öregedett volna: a messzi múltba utazott vissza. Nagy sokára megszólalt:

- Én bizony ilyet még sohasem láttam, de a mesterem, az egykori öreg bölcs azt mondta, hogy annak idején a te ősöd, aki idegen földről jött ide, úgy érkezett, hogy ez a gabonaszórólapát-féle volt a vállán s a másik különös tárgy a tarisznyájában. Szinte nem volt semmi más nála, csak ezek. Azután letelepedett itt közöttünk, és dolgozni kezdett.

A mi földművesünk kíváncsiságát egyre jobban felcsigázták a hallottak. Aznap délután ismét fölment a padlásra. Alaposan átnézett mindent, és az egyik nagy teknő alatt rátalált egy könyvre. Nagyon izgatott lett, megfogta a könyvet, levitte, és este a gyertyafénynél olvasni kezdte.

Ez a könyv egy hajósról szólt. Egy olyan emberről, aki nagyon szeretett volna hazajutni a hazájába, de a tenger haragudott rá és nem engedte, hogy hazajusson. Mindenféle kalandokba keveredett, egyszemű szörnyekkel viaskodott, különféle szigetekre került, ahol a matrózait állatokká változtatták. Az emberei mind odavesztek az úton, de ő maga mindenáron haza akart érni.

A földműves olvasta a történetet, és egyre jobban csodálkozott, hogy milyen bátor ember lehetett ez a hajós. De azért is különös volt ez a könyv, mert ő még sosem hallott olyanról, hogy van olyan rész a világban, ahol nem mindenütt csak szárazföld húzódik, hanem víz; sok-sok víz, és nem látszik a vége. Azt is megtanulta a könyvből, hogy ezt tengernek hívják.

Ez a hajós útja során eljutott a föld közepébe is, és ott kapott egy jóslatot. A jóslat így szólt: „Te hajós! Ha hazaérsz valaha, akkor egy evezőt vegyél a válladra, és indulj el, mert a tenger haragja téged mindhalálig üldözni fog. Csak akkor szabadulsz meg tőle, ha egy olyan földre érsz, ahol még soha senki nem látott tengert, ha majd az eveződről azt hiszik, hogy gabonaszóró lapát. Ott szúrd le az evezőt a földbe, építs egy házat, és élj boldogul!"

Amikor a földműves idáig jutott az olvasásban, rádöbbent arra, hogy a bátor hajós az ő ősatyja. És fölébredt a vágy a szívében a kalandok után. Most már tudta, hogy a különös tárgy nem gabonaszóró lapát, hanem evező. És azt is tudta, hogy egy szép napon el kell majd indulnia, fölkerekedni, és megkeresni azt a végtelen sok vizet, amit tengernek hívnak, és neki is tengerre kell szállnia, mert a vágy, a megismerés vágya, hogy új földeket és új országokat lásson, hajtotta őt. És arra is ráébredt, hogy mennyire üres és sivár az élete ebben a faluban, ahol őt mindenki idegennek és bevándorlónak tartja, s bár eddig békében élt-éldegélt, szántott, vetett, aratott, de valami, ami nagyon fontos volt az életéből, hiányzott.

Nem szólt senkinek. Csöndesen összegyűjtötte, amije volt, megtette az úti előkészületeket, és egyik nap az evezőt őséhez hasonlóan ő is a vállára vette, kilépett a ház kapuján, hogy vándoroljon, és visszajusson a tengerhez, ahonnan az ősatyja egykor eltávozott.

Idáig tart a mai mese, és az a feladatotok, hogy ha kedvetek van, folytassátok, fejezzétek be, hogy szerintetek sikerült-e ennek a földművesnek az útja.

Advent első vasárnapján azt énekeljük az első gyertya meggyújtásakor, hogy „Elhagyatottá lett a Szentnek városa, pusztasággá Sion, és árván maradt Jeruzsálem." Egykor régen egy egész nép ébredt rá arra, hogy az élete üres, és sivár; valami, Valaki hiányzik belőle. És föltámadt a vágy ebben a népben, hogy ismét találkozzon az Istennel. De azt nem lehet olyan egyszerűen, mint ahogy az ember a tengerre rátalál. Mert a tengerhez el lehet vándorolni, de Istenhez nem lehet ily módon eljutni. Vele csak úgy találkozhatunk, ha ő maga eljön hozzánk és megszólít. Mi csak a vágyunkat tudjuk szavakba önteni, hogy jöjjön el, mert szükségünk van Rá. Ez a vágy szólal meg az ének refrénjében: „Harmatozzatok egek, felhők hullassatok esőt, és küldjétek el a Megváltót!"

Tetszik? Oszd meg!

Karácsony

A lakás, lakberendezés az ajándékozási lehetőségek óriási tárházát rejtik. Ha ismerjük az ünnepelt ízlését, érdeklődési ...
A játékok minden gyermek, minden korosztály számára kimeríthetetlen ajándékozási forrást nyújtanak. Az alkategóriáinkban...
Míg a régi időkben meghatározott divatirányzatot, és az etikettet követve néhány darabos ruhatárral élt az emberek nagy ...
Éppúgy, ahogy az otthonunkban, így az irodában is megtalálhatóak az őrölt kütyük, ezek a némiképp haszontalan, de annál ...
A gyermek a növekedése során, a fejlődése szakaszaiban rajong egy egy mesefiguráért, egy egy film, vagy énekes sztárért....
Ez egy igazi férfi kategória. Ajándékozz Gps-t, vagy Hi fi cuccokat, Blu-ray lejátszót, vagy fényképezőgépet. Lepd meg a...
A horgászat egy olyan hobbi, amelyet egész évben űzhet a sport szerelmese. Bármit ajándékozol, ami a szenvedélyéhez kell...

Karácsony

Saját kezűleg, kézzel otthon készíthető ajándékok
Az ünnepek előtt sok mindennel kell foglalkoznunk. Ötleteket gyűjteni a díszítéshez, az ajándékokhoz, az ünnepi menühöz, és meg kell terveznünk a karácsony napjait.
Az ajándékozás alkalmával hajlamosak vagyunk elvárni, hogy az ajándékozó találja ki, mi az amire vágyunk. Ezzel nincs is semmi gond, ez bizonyos mértékig.
Az ajándékozás az öröm forrása az ajándékozónak, és a megajándékozottnak éppúgy.
A karácsonyi ünnepkör adventtel kezdődik, és karácsony napjain túl vízkeresztig tart.
Az illatok, az ízek, a hangulat, a pillanat, a szeretet, a béke, az összetartozás.
Karácsony az egész teremtett világ és minden teremtmény, növény és állat ünnepe.
Karácsonyi történetek : Egyszer, réges régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska
Karácsonyi történetek: Volt egyszer egy nagyon akaratos, makrancos, mogorva és dacos Kisfiú.
Karácsonyi történetek: Valamikor nagyon régen, amikor még nem voltak autók, buszok, villamosok, és egyéb korunk béli közlekedési eszközök