Webáruházad van?
Szerezz aranyfokozatú ajándék vásárlókat:

Karácsonyi történetek - Doren, az esőgyermek

Karácsonyi történetek: Élt egy király és egy királyné, és született nekik egy gyermekük, egy kisfiú, akinek csodájára járt az udvar népe.
Tetszik? Oszd meg!

Doren, az esőgyermek

Doren, az esőgyermek

Élt egy király és egy királyné, és született nekik egy gyermekük, egy kisfiú, akinek csodájára járt az udvar népe. Kedves arca, mint egy érett őszibarack, szelíd és mosolygós volt.

Telt-múlt az idő, mígnem egyszer, amikor a kis királyfi már majdnem kétéves volt, egyik éjszaka egy irgalmatlan vihar tört ki. Ő a gyerekszobában, a rácsos ágyban feküdt, a király meg a királyné pedig az uralkodói hálószobában. A kis királyfi, akit Dorennek hívtak, nem tudott elaludni. Sűrűn csapkodtak a villámok, dörgött az ég, és az erős szélben egy fenyőfa ága hajladozott az ablak előtt. Doren úgy látta, mintha a palotakert egyszeriben végtelenné tágult volna, és rajta keresztül sárkányok és óriások közelednének az ablaka felé. A sárkányok kitátott torka tüzet okádott, az óriások rávicsorították a fogukat. A kerti fák látták, hogy Doren megijedt és fél, és megpróbálták fölvenni a harcot ezekkel a szörnyetegekkel. Az öreg fenyő az ágait ökölbe szorítva ütötte a sárkányok fejét. Azonban az egyik sárkány elkapta a fogaival a fa ágát, egy nagy reccsenés hallatszott, és a faág lehullott a mélybe. Ekkor Doren hangosan sírni és sikoltozni kezdett.

A szülei a hálószobában arra riadtak föl, hogy valami baj van a fiúval. Az édesanyja papucsba bújt, átment a gyerekszobába, ahol kétségbeesve tapasztalta, hogy a kisfiú vigasztalhatatlan, reszketve mutogat az ablak felé, és azt hajtogatja:

- A fa, a fa!

Ott ült mellette egész reggelig, és csak akkorra sikerült a kisfiút lecsendesíteni, aki ettől az éjszakától fogva megváltozott. Mintha elfelejtette volna, hogy ő már korábban beszélni kezdett, a tekintete nyugtalanul röpdösött, mint a madár, emberi tekintet nem tudta a hálójába fogni. Ránézett a falra, majd a szőnyegre, aztán az ablakra, de nem sokáig, pillanatokig csak, mintha semmi a világon nem kötötte volna le a figyelmét.

Aztán ismét teltek-múltak a hónapok, és a királyfi négy esztendős lett. Ekkor már a királyi udvarban mindenütt suttogták, hogy valami nincs vele rendben. Még mindig nem tanult meg beszélni, és nagyon különösen viselkedik. Mindenesetre a királyi palota dísztermében sorfalat álltak a hercegek és grófok, nagyon mulatságosan nézett ki, hogy az ország vezető embereinek a kezében kis csomag volt szalaggal átkötve; az egyikben kis nyuszi volt, a másikban mókus, ajándékok a születésnapját ünneplő részére.

Egy kis szobában pedig ott ült a király és a királyné. Az asszony szipogott, hogy ő nem mer kimenni. Doren biztosan megint valami botrányosat tesz, amivel fölhívja magára a figyelmet, legjobb lenne hazaküldeni szépen a vendégsereget, és csak magukban, hármasban ünnepelni; ők már ismerik gyermekük különös szokásait.

- Nem, kedvesem - mondta a király -, menjünk csak! Ma nyugodt lesz, majd meglátod!

Kinyílt az ajtó, és megjelent a királyi pár. Az udvarmester kopogott a botjával, a grófok, a bárók és hercegek pedig vigyázz-ban álltak, úgy nézték őket.

A kisfiú ott szaladt közöttük, és egyszer csak megállt az egyik herceg előtt, kivette kezéből a csomagot, és bontogatni kezdte a szalagját.

- Ne bontsd még ki - akart rászólni az apja -, még nem jött el az ideje, majd később! - De aztán látták, hogy Doren mennyire elfoglalja magát. Szétszakította a csomagolópapírt, ledobta a földre, és a játékot meglátva ugrálni kezdett. Általános volt a tanácstalanság. - Most mit tegyünk? - volt az arcokra írva, de az udvarmester feloldotta a zavart.

- Isten éltesse a trónörököst! - kiáltotta.

Mindenki tapsolni és éljenezni kezdett, és ezután beszélgető kis csoportok alakultak a díszteremben. A barátságos hangulatot ismét egy nem várt esemény szakította félbe. Óriási csörömpölés hallatszott. Doren lehúzta a terítőt az asztalról, és a terítővel együtt az ünnepi tortát, majd beleugorva a torta közepébe, ott táncolt.

Ekkor a hercegeknek és a grófoknak az arcára egy pillanatra kiült a mosoly, aztán utána ismét gyorsan komoly képet vágtak, hiszen tudták, hogy a királynőnek mennyire rosszul esik, ha kinevetik a fiát.

Az anyja pedig odament a kisfiúhoz, kézen fogta, és halkan, de nagyon határozottan így szólt:

- Most már elég volt, Doren, menjünk. - És elhagyták a termet. Ismét teltek az évek, és az udvar népe már csak úgy hívta Dorent, hogy a kis félkegyelmű. Persze csak a királyi pár háta mögött. A király megpróbált tudósokat hívatni a fiúhoz, hogy tanítsák őt, de azok sem bírták sokáig. A kisfiú nem volt képes egy percnél tovább senkire sem odafigyelni, szaladgálni kezdett. Ekkor a sok bölcs, okos tudós azt mondta, hogy megígérhetnék nekik fizetségül a fele királyságot is, ők akkor sem vállalnák tovább ezt a feladatot, és szépen elmentek.

Egyetlen ember akadt a királyi udvarban, egy fiatal lány, aki a konyhán segédkezett, ő határozottan állította:

- Doren nem buta gyerek. Majd meglátjátok, hogy ő okos.

- Na ugyan! - nevettek a többiek - Te is látod, hogy miket csinál! Hogy lenne okos?

De ő kötötte az ebet a karóhoz:

- Higgyétek el, hogy okos!

És elkezdett a királyi udvarban sétálgatni a kisfiúval. Nagy sétákat tettek. A király és a királyné először meg akarták tiltani, hiszen neki nem az volt a feladata, hogy a kisfiúra vigyázzon, hanem a konyhán kellett segítenie. De látták, hogy Dorennek hasznára váltak ezek a séták, mintha nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lenne. Így hát beleegyeztek.

Egyik sétájuk során eljutottak a szökőkúthoz, amelynek az oldalába verssorok voltak vésve. Leültek a szökőkút tövébe, és Doren ujja végigfutott a verssorokon.

- Látod - magyarázta neki a lány -, ezek betűk. Ezekből a betűkből szavakat formálnak az emberek, egy költő pedig verset írt ezekből a szavakból. De most arra felelj, hogy hívnak! - kérte. Mindig megpróbált egyszerű kérdéseket föltenni a kisfiúnak, hátha egyszer mégis megszólal.

Doren elnézett a messzeségbe, miközben ujjai szórakozottan babráltak a verssorok között, és megállapodtak a „D" betűn.

- Igen - mondta a lány -, ez egy „D" betű. Ez a „D", Doren.

A kisfiú ujjai tovább folytatták a keresgélést, és megpihentek az „O" betűnél. Zille - így hívták a lányt - azt mondta:

- Ez meg az „O". Hasonlít a „D"-re, csak a bal oldala nem egyenes, hanem az is görbül. De én az előbb kérdeztem tőled valamit, miért nem válaszolsz?

Ebben a pillanatban a lány megdöbbent, hátralépett egyet, majd az izgalomtól elszorult torokkal biztatta: - Gyerünk, Doren, folytasd tovább! A kisfiú keze pedig tovább keresgélte a betűket, megállapodott az „R"-en, aztán az „E", végül az „N" betűn. Kibetűzte a választ: DOREN.

- Jól van - mondta a lány. - Most akkor arra felelj, hogy milyen nap van ma?

Ismét futni kezdtek a kis ujjak a betűk között, és kibetűzték, hogy „CS.Ü.T.Ö.R.T.Ö.K".

Zille így jött rá arra, hogy ez a kis királyfi valami titokzatos módon megtanult olvasni és írni. Ezután minden nap elmentek a szökőkúthoz, a lány kérdezte őt, és Doren válaszolt. De csak vele volt hajlandó beszélgetni, senki mással. Hiába kíséreltek meg az udvari tudósok lemenni vele a szökőkúthoz, az ujjai nem indultak el a verssorokon.

Aztán ismét telt-múlt az idő, és az egyik téli este feltűnt egy csillag az égen. Olyasmi lehetett talán, mint a betlehemi csillag, mert láttára a király és a királyné elővette úti poggyászát, becsomagolt a bőröndbe, letették a koronát a trónszékre, és így szóltak az udvari néphez:

- Mi most elindulunk. Kedves népünk, magatokra kell hagynunk benneteket. Válasszatok helyettünk új uralkodót, mert nem jó király az, aki az országának a gondjait meg tudja oldani, de a saját fiával más beszélget. Elmegyünk, és magunkkal visszük Dorent is.

És valóban, az idős király és a királyné otthagyták a palotát, kézen fogták a kisfiukat, és elmentek vele. Hogy merre tartanak, és hova érnek, azt nem lehet tudni. A történet itt véget ér.

(Mt 2,1-12)

Ez a mese valóság, ismerem a szereplőit. Ismerem az öreg királyt és a királynét, akik otthagyták a birodalmukat azért, hogy a fiukkal megtanuljanak beszélni. És igazából számunkra már csak egy kérdés maradt. Ha egy nap feltűnne az égen egy csillag, képesek lennénk-e kiszakadni mindennapjaink berendezett világából, ahogy a napkeleti bölcsek kiszakadtak, azért, hogy útra keljünk, és találkozzunk az élő Istennel?

Tetszik? Oszd meg!

Karácsony

A lakás, lakberendezés az ajándékozási lehetőségek óriási tárházát rejtik. Ha ismerjük az ünnepelt ízlését, érdeklődési ...
A játékok minden gyermek, minden korosztály számára kimeríthetetlen ajándékozási forrást nyújtanak. Az alkategóriáinkban...
Míg a régi időkben meghatározott divatirányzatot, és az etikettet követve néhány darabos ruhatárral élt az emberek nagy ...
Éppúgy, ahogy az otthonunkban, így az irodában is megtalálhatóak az őrölt kütyük, ezek a némiképp haszontalan, de annál ...
A gyermek a növekedése során, a fejlődése szakaszaiban rajong egy egy mesefiguráért, egy egy film, vagy énekes sztárért....
Ez egy igazi férfi kategória. Ajándékozz Gps-t, vagy Hi fi cuccokat, Blu-ray lejátszót, vagy fényképezőgépet. Lepd meg a...
A horgászat egy olyan hobbi, amelyet egész évben űzhet a sport szerelmese. Bármit ajándékozol, ami a szenvedélyéhez kell...

Karácsony

Saját kezűleg, kézzel otthon készíthető ajándékok
Az ünnepek előtt sok mindennel kell foglalkoznunk. Ötleteket gyűjteni a díszítéshez, az ajándékokhoz, az ünnepi menühöz, és meg kell terveznünk a karácsony napjait.
Az ajándékozás alkalmával hajlamosak vagyunk elvárni, hogy az ajándékozó találja ki, mi az amire vágyunk. Ezzel nincs is semmi gond, ez bizonyos mértékig.
Az ajándékozás az öröm forrása az ajándékozónak, és a megajándékozottnak éppúgy.
A karácsonyi ünnepkör adventtel kezdődik, és karácsony napjain túl vízkeresztig tart.
Az illatok, az ízek, a hangulat, a pillanat, a szeretet, a béke, az összetartozás.
Karácsony az egész teremtett világ és minden teremtmény, növény és állat ünnepe.
Karácsonyi történetek : Egyszer, réges régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska
Karácsonyi történetek: Volt egyszer egy nagyon akaratos, makrancos, mogorva és dacos Kisfiú.
Karácsonyi történetek: Valamikor nagyon régen, amikor még nem voltak autók, buszok, villamosok, és egyéb korunk béli közlekedési eszközök