Webáruházad van?
Szerezz aranyfokozatú ajándék vásárlókat:

A virág, mint ajándék

Mára már sokat kopott a virágok illemtanának használata, a virágkötők, virágárusok is inkább a kreativitásukkal érnek el sikereket.
Tetszik? Oszd meg!

A virág, mint ajándék

Ennek ellenére érdemes néhány dolgot tudnunk a virágról, mint ajándékról. Íme néhány általános illemszabály:


Egy szál virág

Ha egy szál virágot adunk, azt nem illik becsomagolni. Az egy szál virágot mindig hosszú szárral adjuk át, vagyis eleve olyan virágot válasszunk, ami hosszú szárú. A rövid szárú virágok csokorban illik adni.

Arra is érdemes odafigyelni, hogy lehetőleg ne legyen drótozott az az egy szál virág, mert bár ez a stabilitását, tartósságát próbálja fokozni, mégis, arra utal, hogy már eleve nem volt elég erős, friss ahhoz, hogy megtartsa saját magát.

Páratlan, vagy páros

10 szál alatti csokrot páratlan számú virágból illik köttetni. Ennek területenként, országonként eltérő magyarázatai vannak, de a legtöbben ismerik a szokást.  Néhány okot megemlítek a teljesség igénye nélkül.

Volt, hogy a szeretők közötti kapcsolatra utalt a páros szám.
Van, ahol úgy gondolják, a páros szám a gyász, az együttérzés jelképe
Viccesen, mert a párosra mindig a „nem szert” jön ki
Páratlan, mert az utolsó virágszál mindig a megajándékozott nő

10 szál fölött azonban már nem számít, hogy páros, vagy páratlan számú virágból áll a csokor.

Virág férfiaknak

Habár ritka, de ha mégis virágot adunk egy férfinak, akkor azt sötétebb színekből köttessük, vagy inkább készíttessünk különleges csokrot csokiból, szivarból, esetleg zöldségekből, attól függően, hogy milyen alkalomra készül az ajándék.

Névnapra készíthetünk a szalonnázós, húsimádó férfinak egy vicces kolbászokból, szalonna szeletekből álló csokrot, amelyben az újhagyma, és az erős paprika a zöld.

Legénybúcsúra, ballagásra készíthetünk mini alkoholos üvegekből álló csokrot

Búcsúztatóra szivarokból, pipából, és a hozzávalókból készülhet a különleges csokor.

A virág átadása

A virágot, virágcsokrot mindig bal kézzel adjuk át. Szívből jött ajándék.

Mielőtt átadjuk a virágot, mindenképpen vegyük le róla a csomagolást, hogy a csokor, vagy szál virág tündökölhessen.

Nagyobb csokrot, virágkosarat nem kell személyesen átadni, bátran kiszállíttathatjuk. Ez elegáns, udvarias megoldás, ám ilyen kor mindig gondoskodjunk arról, hogy legalább egy névjegykártya legyen a csokor mellett.

Ügyeljünk arra, hogy a cserepes virág tárgyi ajándéknak számít, így rá nem vonatkoznak a vágott virág átadására vonatkozó szabályok néhány kivételtől eltekintve.

A virág átvétele

Ha virágot kapunk, miután megcsodáltuk, és megköszöntük, azonnal tegyük vízbe az ajándékozó előtt, és lehetőleg helyezzük abba a  helyiségbe, ahol tartózkodni fogunk. Ezzel jelezzük azt, hogy örülünk, és értékeljük az ajándékot. Nem mellesleg a virág is örülni fog az azonnali gondoskodásnak.

Kellemetlen helyzetek

Vannak alkalmak, amikor érdemes kihagyni a virág ajándékozást, vagy olyan megoldást választani, amivel elkerülhetjük a kellemetlenséget. Mindig gondoljuk át, hogy mi lesz a virág sorsa, miután átadtuk, van e lehetősége a megajándékozottnak vízbe tenni, gondoskodni a virágról. Például, ha egy randi nem a lakásnál kezdődik, és hátra van még a vacsora, mozi, stb, akkor mi lesz a virággal az átadás után?

Elutazás előtt, búcsúajándékként sem szerencsés csokrot adni. Se tömegközlekedési eszközön, se autóban nem bírja ki a virág a több órás szomjazást.

A virágok egyben szimbólumok

Minden virágnak kialakult a saját jelentése, és pechkünkre, ez még országonként is eltér. Ezért érdemes tájékozódni a sértések elkerülése végett. Például nálunk más virág a gyász jelképe, mint a német területeken. Ha bizonytalanok vagyunk, akkor mindenképpen kérdezzük a virágkötőt, és ha ő sem tudja, akkor böngésszünk kicsit a neten. Én is igyekszem sokmindenről írni, de ha itt nem találsz választ, akkor keresgélj tovább.
Tetszik? Oszd meg!

Ajándékozásról

A humor, a vicc, a nevetés olyan ajándék, amely önmagában is értékes mindenki számára. Lepd meg családtagjaidat, barátai...
A parfümök saját egyediségünk okán igazán személyes ajándékok, hisz az egyes illatok más és más módon harmonizálnak mind...
Ebben a kategóriában megtalálod azokat a fitnesz eszközöket, amelyekkel otthonodban is vidáman sportolhatsz, elvégezhete...
Kevés ember éli le úgy az életét, hogy nem tanul meg biciklizni. Ha pedig megtanult, akkor szinte biztosan szeretni fogj...
Ezek a tárgyak szükségesek, és elengedhetetlenek egy irodai munka folyamatában, mégis örömet okozhatnak a dolgozóknak, v...
Ma már a kert nem csak arról szól, hogy ültessünk bele néhány haszonnövényt, vagy néhány bokrot, fát. A kert, balkon épp...
Egy jó kávé, néhány perc pihenés, egy forró tea egy bensőséges baráti beszélgetés kísérője. Ajándékozz meghitt, kedves p...

Ajándékozásról

Saját kezűleg, kézzel otthon készíthető ajándékok
A gyerekek nem csak június első napján érdemlik meg az ünneplést. Mégis, ez a nap kifejezetten értük, a Föld minden gyermekéért van.
A Húsvét első, és legfontosabb ajándéka a tojás minden formában. Festve, hímezve, önmagában, vagy csomagolva, csokiból, cukorból.
Valentin nap, vagy Bálint nap a szerelmesek napja. Ezen a napon meglepik egymást a szerelmesek, titkos üzeneteket küldenek…
A ballagás emlékére történő ajándékozás az általános iskola végével kezdődik el. Érinti a közvetlen családot, a közeli rokonokat, és a barátokat.
A karácsony a szeretet, és a kis Jézus születésének az ünnepe. Tartsuk ezt tiszteletben, és a figyelmességünkkel, ne a pénzzel lepjük meg a családunkat, barátainkat.
Mikulás napján megajándékoz mindenkit a piros ruhás, kedves, pozsgás arcú, nagy szakállú, és mindenekelőtt jóságos legenda.
Az adventi naptár a várakozást fokozza, az ünnepekre való készülődés hangulatát egyre intenzívebbé teszi.
Vendégségbe menni, és vendégeket fogadni a legtöbb ember természetes vágya, hiszen társas lények vagyunk.
Mindenki szeret alkotni, létrehozni valami szépet, és akár saját felhasználásra, akár ajándékként megmutatni azt a környezetének. A kézzel készített ajándékban benne van maga az alkotó.