Webáruházad van?
Szerezz aranyfokozatú ajándék vásárlókat:
Részletekért kattints a képre!

Extrém hócsata a Mátrában

azonosító# 2389
21 500 Ft
Tetszik? Oszd meg!
Amit tudnod kell róla:
Ha azt hittük, a hógolyózás csak az iskolások és a szalonspicces emberek szervezetlen sportja, hát nagyot tévedtünk. A szigorú szabályok mentén megrendezett hócsata Japánból indult útnak, és Európa hólepte vidékeit is pillanatok alatt meghódította.

Története több mint húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, mikoron a sosem nyugvó japán elmék annak módját keresték, mivel csábíthatnák a látogatókat messzi országukba akkor is, amikor hótakaró borítja azt. Az első versenyt 1989-ben tartották, ekkor hetven csapat ütközött meg egymással mintegy hétezer néző előtt. A szervezett yukigassenek innentől kezdve rendszeressé váltak, 1993-ban megalakult a Yukigassen Federation, 2004-ben pedig már majd´ kétszáz csapat vívta havas ütközetét több tízezer szurkoló támogatása mellett. A japánok talán az idők végezetéig elhógolyóztak volna magukban, ha el nem vetődik néhány finn turista a yukigassenek egyikére, s meg nem honosítják azt hazájukban is. Bár az északi országok szinte azonnal csatlakoztak az új sporthoz, Finnország lett a hivatalos hólabdázás európai fellegvára, itt tartják a minden évben megrendezésre kerülő Európa-bajnokságot is. Mára szervezett yukigasseneken vehetünk részt Japánban, Finnországban, Svédországban, Norvégiában, Hollandiában, Kanadában és Ausztráliában.

Szabályok
A hócsatát két, egymás ellen küzdő csapat vívja meg, mindkét oldalon hét-hét ember veszi fel a kesztyűt csapatkapitányuk vezetésével. Hogy a harc során biztosítva legyen a lőszer utánpótlása, speciális géppel meghatározott, szabálykönyvben rögzített méretű hógolyókat állítanak elő - százával, ezrével. Bár egy meccs alatt minden csapat a háromszor három perces menetek során csak kilencven labdát lőhet el, a résztvevő csapatok száma indokolja a gépesítést. A játékosoknak a védősisak viselése természetesen kötelező. A pálya szélessége a teniszpályáéval egyezik meg, ám annál kétszer hosszabbak, és hófalak tarkítják, hogy megfelelő búvóhelyet biztosítsanak. Mindkét csapat elhelyezi zászlóját a pályán. A csata menete a mindenki által jól ismert hógolyózás mentén alakult: el kell találni az ellenség játékosait, aki azonnal kiesik. A végén az a csapat nyer, amelyiknek több tagja marad játékban vagy az, amelyiknek sikerül megszerezni az ellenség zászlóját.

A yukigassenek minden nevező csapat előtt nyitottak, ám tévedés azt gondolni, hogy egy szedett-vedett utcai csapat az élményen felül mással is gazdagodhat. A profik igazán komolyan gondolják a játékot: Japánban a sikeres csapatoknak olyan szponzoraik vannak, mint például a nemzeti légitársaság, egész éven át gyakorolnak, a versenyre való készülés során hatékony stratégiákat dolgoznak ki, s videóról elemzik a potenciális ellenfelek játékstílusát.
A játékhoz speciális hógolyókészítő eszközöket biztosítunk, illetve játékmestert a csata levezényléséhez.

Csoportoknak, kisebb társaságoknak ajánljuk!
Helyszín: Mátrafüred
Létszám: 8-20 fő
Ár: 21.500 Ft/3 óra (létszámtól függetlenül, komplett levezényléssel, hógolyókészítő eszközökkel)
Miért jó ajándék ötlet?
A webáruházunk azért jött létre, hogy az ajándékot keresők, ajándékozni vágyók, akik különleges, vicces, sokszor vidám, időnként pikáns, vagy éppen romantikus ajándék ötletekre kíváncsiak, nálunk megtalálják a számításaikat. Találsz az áruházunkban egyes ünnepi alkalomra ajánlott termékeket, nőknek, férfiaknak kínált meglepetéseket, különleges, és élmény ajándékokat, egyedi, saját elképzelés szerint feliratozott, igény szerinti fotóval díszített tárgyakat.
Kínálatunk bőséges, és változatos, sok száz termék között válogathatsz. Ajánlunk Neked terméket Karácsonyra, Húsvétra, Valentin napra, és Ballagásra, az év bármely ünnepi alkalmára. Látogass el hozzánk, és rendeld meg a Neked tetsző ajándék tárgyakat.
Megrendelési lehetőségek:
(06 20) 396 4439
Szállítással kapcsolatos tudnivalók:
- Házhoz szállítási lehetőség az ország egész területén 1-2 munkanapon belül futárszolgálattal (1390.-Ft)
- Személyes átvételi lehetőség 3-5 munkanapon az ország több, mint 200 pick pack pontján (990.-Ft)
- PostaPont szállítás 1-2 munkanapon belül (890 Ft)
- Személyes átvételi lehetőség 1-2 munkanapon belül Budapesten a Nyugatitól néhány percre (ingyenes)
- Személyes átvételi lehetőség 1 munkanapon belül Szentendrén (ingyenes)

További információ:
06-20-396-4439

Az aktuális készletinformációkról elérhetőségeinken érdeklődhet. Telefonos megrendelés estén szükség lehet a termék cikkszámára, amit weboldalunkon a termék adatlapján talál meg.

www.ajandek-otletek.hu

További weboldalaink:
www.ajandekferfiaknak.hu
www.szuleteslap.hu
www.ajandekotletek.co.hu
www.viccesajandekok.com
Személyes vásárlási lehetőség:
2000 Szentendre Kossuth Lajos u. 18.
Az ajándéküzlet nyitva tartása: hétfőtől péntekig 10 órától 18 óráig. Az aktuális készletről elérhetőségeinken érdeklődhet. Parkolási lehetőség akár közvetlenül az üzlet előtt.
1064 Budapest Podmaniczky u. 43.
Csak átvételi pont, az üzlet készlettel nem rendelkezik, megrendelés után 1-2 munkanapon belül tudjuk a terméket, termékeket odaszállítani. Nyitvatartás: Hétfő 14:00-18:00-ig Kedd 12:00-18:00-ig Szerda 11:00-18:00-ig Csütörtök 11:00-18:00-ig Péntek 12:00-18:00-ig

Karácsonyi ajándékok

Saját kezűleg, kézzel otthon készíthető ajándékok
A nyugatról hozzánk is beszivárgó színes karácsonyi cukor pálca sok apró ajándék elkészítésére alkalmas.
Készíts anyának karácsonyi tündérkét gyöngyökből. Rakd kulcstartó karikára, és legyen belőle kulcs, vagy táska dísz az ünnepek alatt.
Az egyes fűszerillatok úgy kötődnek évszakokhoz, ünnepekhez, mint az éghez a csillagok, a fényhez a nap. Ilyen a fahéj, és sült alma illat, és a karácsony.
Fess rájuk, véss bele, vagy ragassz rá bármit, amit szeretnél. Rajzolj rá képeket, vagy írd rá azt, amit üzenni akarsz. A kövek formálódnak lassan, de nem vesznek a semmibe.
Bármilyen alkalomra, és bármilyen témakörben készíthetsz ajándékcsomagot. Mindössze annyi a dolgod, hogy a megfelelő színvilággal, és dekorációval lásd el a csomagot.

© 2007-2017 ajandekkatalogus.hu Minden jog fenntartva!

Felhasználási feltételek Impresszum Adatkezelési tájékoztató Belépés partnereinknek

Szeretnél megjelenni nálunk termékeiddel? Legyél a partnerünk!