Webáruházad van?
Szerezz aranyfokozatú ajándék vásárlókat:

Ajándékcsomag díszítő ötletek

A becsomagolt ajándékot díszítsük ki szalaggal, hajtogatott papír díszekkel, masnikkal.De hogyan? Lássunk néhány ötletet.
Tetszik? Oszd meg!

Ebben a bejegyzésben megmutatok néhány díszítési ötletet:

legyező hajtogatás

Egy  csomagoló papír darabot hajtogassunk legyező formára, aztán hajtsuk félbe, majd húzzuk egymáshoz a két végét, és ragasszuk össze. Egy csipke mintás süti alátétet ragasszunk a tetejére, és már kész is.

Piros masni csokor

A szatén szalagot hajtogassuk egymásra oda - vissza, a közepénél vágjuk be két oldalról, hogy ne legyen vaskos, mikor megkötjük, és ne csúszhassanak el a hurkok. A bevágott résznél kössük át, majd óvatosan húzzuk szét a masni hurkait. Rendezzük el egyenletesen. Minél több rétegben hajtogatunk, annál dúsabb, szebb masnit kapunk.

újságpapír csomag dísz

Hajtsunk hosszában félbe egy téglalap alakú papírdarabot. 1 cm széles sávokban vágjuk be a hajtástól úgy, hogy a papír szélétől 2 cm-re hagyjuk egyben a papírt. A vágások után hajtogassuk össze legyező formára a  papírt úgy, hogy csak az egyben maradt részt fogjuk. A bevágott hurkok már szépen bontakoznak ki. Csináljunk annyi ilyen kis csokrot, hogy ha összefogjuk őket, kellően dús csokrot kapjunk. Ezeket tűzőgéppel tűzzük össze, aztán ragasszuk a csomag tetejére.

színes csomag dísz

Ugyanúgy készül, mint az előző, mindössze annyi a különbség, hogy itt több réteget hajtunk és válunk be egyszerre.

Papír virágok

Vágj ki levél alakú papírdarabokat (fehér). A közepére ragassz kis papírcsíkot (sárga). A levél forma kér szélét hajtsd be, és ragaszd össze. Ez egy kis virág. Annyit készíts belőle, ahány virágos csokrot szeretnél ragasztani a csomagra. Ezután készíts neki levelet, szárat, ahogy tetszik.

Csomag díszítés

Ez a csomagdísz is az előző levél alakú darabokból áll, amit egy körlapra ragasztottunk, majd a tetejére egy kisebb körlap kerül szintén ragasztással, és erre kis díszítés.

Pillandós csomagolás

Sok magyarázatot nem igényel. Készítsünk kis masnikat, vagy pillangót, kis virágot. középen hajtsuk össze, és ragasszuk a csomagra olyan sűrűségben, ahogy nekünk tetszik.

Díszszalag

A szalagot oda - vissza hajtogatjuk, majd egy összefogjuk, és a közepén összeöltjük. A cérnát meghúzzuk, így az anyag masnivá áll össze. A cérnát rátekerjük a masni közepére, és kész is.

Kis szoknya masni

A test formát kartonból kivágjuk, a szoknya részt vastag szalagból, vagy anyagdarabból ragasszuk rá, és kis szatén szalaggal díszítjük. A lányok imádják az ilyen csomag díszt.

Elefánt masni

Összeragasztunk két végénél egy szalagdarabot. A közepén merőlegesen rá összehúzzuk egy másik szalag darabbal, amelyet az orr résznél hosszában összehajtunk, és összeragasztunk. Ezután már ragaszthatunk, vagy rajzolhatunk szeret, és kaphat kis masnit a fanti a fülébe.

A legegyszerűbb dísz, ha összefogunk szalagokat, a közepén megkötjük jó szorosan, aztán széthúzogatjuk, elrendezzük. Ha fokozni akarjuk a hatást, akkor:

Színes díszszalagok

1 - felcsavarhatjuk a szalag darabokat, mielőtt összekötjük, 

Színes szalagok

színes szalagok

Baba szalagok

2 - egyes darabokat felcsavarunk másokat nem, a végeit bevágjuk, és minél több, vegyesebb szalagokat használunk.

Strasszos masni

3 - mindenféle strasszal, kővel díszítjük a szalagcsokrot.

A szalagokat masni formába hajtva, egymásra ragasztva is nagyon szép díszeket készíthetünk:

Édes színes szalag

Köves szalag

tollas szalag

színes csodák

Tetszik? Oszd meg!

Ajándék csomagolás

Nem csak a gyerekek partiját lehet feldobni a megfelelő dekorációval, kellékekkel. Ma már a felnőtt társaságok részére i...
Az ajándékcsomagolás fontos része az ajándékozásnak. Készíts alkalomhoz illő, személyes csomagolást az ajándékaidhoz. Eb...

Ajándék csomagolás

Saját kezűleg, kézzel otthon készíthető ajándékok
Izgalmas pillanatok azok, amikor az ünnepelt kicsomagolja az ajándékát. Hát még akkor, ha nem tudja, hogy maga a csomagolás nem az ajándék :)
Néhány mozdulattal tökéletes ajándékdoboz készíthető egy egyszerű papír gurigából. Nézd meg a képeket, és csináld meg Te is.
Mit tegyünk, ha van egy nagy, üres felületű ajándék dobozunk? Mivel díszíthetnénk, színesíthetnénk, tehetnénk alkalomhoz illővé?
Ha egy igazán szép ajándék csomagot szeretnél készíteni, akkor fontos, hogy a csomagoló anyagon megjelenjenek egyedi formák.
Készíts édes, pöttyös, muffin alakú ajándék dobozt, és rejtsd bele az ajándékodat. A muffin forma már önmagában kedves képeket idéz a legtöbb emberben.
Az ajándék csomagolás lényege az ötletesség, a figyelem felkeltés. Minél eredetibb, annál izgalmasabb mind az ünnepelt, mind az ajándékozó számára.
Az ajándék csomagok díszítésére gondolva az első ötletünk többnyire a szalagok, masnik. Pedig egy szélforgó éppen olyan szép, és izgalmas díszítő elem lehet.
Csomagold be az ajándékot, és egészítsd ki egy apró meglepetéssel, amelyet a csomagolás díszítéseként adsz át.
A színes, vidám fonal pompomok sok mindenre alkalmasak. Kedves ki függő diszek, ruhák kiegészítői, stb, és még az ajándék csomagolásban is hasznukat vesszük.